GITA Magyarország
E L N Ö K S É G:
T A G O K :
B E M U T A T K O Z Á S:
A gita (Geospatial Information & Technology Association) nemzetközi térinformatikai szervezet. Elődje az AM/FM International (Automated Mapping = automatizált térképezés, Facilities Management = eszköz-menedzsment).
A gita egy non-profit szövetség, mely az automatizált térképezés és eszköz-menedzsment (AM/FM), térinformatika (GIS), rendszerfelügyelet és adatgyüjtés (SCADA) valamint az ezekhez kapcsolódó informatikai technológiák alkalmazásával foglalkozik, a közművek ,kormányhivatalok, önkormányzatok és más szervezetek területén.
Európában és a tengerentúli országokban a nagy közműszolgáltatók mellett az önkormányzatok, valamint a környezetvédelem, földmérés, földnyilvántartás, erdészet és közlekedés intézményei is tagjai a gita szervezetnek. Természetesen a gita nem törekszik egyetlen térinformatikai részterületen sem kizárólagosságra és csak érintőlegesen foglalkozik a GIS elméleti kérdéseivel.
A gita felhasználó orientált szervezet. Elsődleges célja, hogy a különböző szakterületek gyakorlati GIS felhasználóit segítse a nemzetközi együttműködés és információgyűjtés lehetőségéhez ("user oriented organization").
A gita elődjét, az AM/FM International szervezetet mintegy 25 évvel ezelőtt az Egyesült államok Colorado államában, Englewood-ban alapították. Legerősebb szervezete jelenleg is az Egyesült államokban működik, központja a Colorado állambeli Aurora.
Konferenciái és más rendezvényei az amerikai térinformatikai élet legjelentősebb eseményei közé tartoznak. Az amerikai szervezet inkább nevezhető közmű orientáltnak, mint a világ többi részén kialakult AM/FM illetve gita közösségek. Talán éppen ezért minden jelentős hardver és szoftver szállító jelentősen szponzorálja ezt a szervezetet.
Az gita Magyarország egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a gita amerikai központjával és más nemzeti szervezeteivel (DDGI Németország, AM/FM Nordic Region, AM/FM Ausztrália/Új Zeland, gita Japán stb.).
H O N L A P : http://www.gita.hu
MFGVE
B E M U T A T K O Z Á S :
Az egyesületet 5 fős elnökség vezeti.
Soros elnök: Biró Gyula
Elnökségi tagok:
- Biró Gyula
- Fülöp Ferenc
- Holéczy Ernő
- Nagy István
- Várnay György
Főtitkár: Farkas Imre
H O N L A P : http://www.mftve.hu
FVM - Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
T I S Z T S É G V I S E L Ő K :
Gráf József, Miniszter
Benedek Fülöp, szakállamtitkár
Horváth Gábor, főosztályvezető, Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Tóth Sándor, főosztályvezető-helyettes, Földügyi és Térinformatikai Főosztály
H O N L A P : http://www.fvm.hu
Földügyi és Térinformatikai Főosztály
A szervezeti egység belső tagozódása, (osztályszerkezet):
· Ingatlan-nyilvántartási Osztály
· Földmérési és Térképészeti Osztály
· Földvédelmi és Földhasználati Osztály
· Térinformatikai Osztály
Felelős az állami földmérési, térképészeti és távérzékelési tevékenység, az ingatlan-nyilvántartás, a földvédelem és földminősítés, a földbirtok-politika (földtulajdon, földhasználat, birtokrendezés) irányításáért, szabályozási és egyes hatósági feladatainak ellátásáért;
felelős továbbá az agrárágazati informatikai stratégia kidolgozásáért, megvalósításának koordinációjáért, a minisztériumhoz tartozó ágazati informatikai rendszerek fejlesztéseinek koordinációjáért, az informatikai projektek szakmai ellenőrzéséért, az elektronikus közigazgatás agrárágazattal összefüggő informatikai feladatainak és a kormányzati illetve uniós informatikai rendszerekhez való kapcsolódás koordinálásáért, az agrárágazat hazai és külhoni informatikai kapcsolatainak szervezéséért.
Ingatlan-nyilvántartási Osztály
Az osztály felelős az ingatlanok nyilvántartására vonatkozó jogszabályok, irányelvek szakmai kidolgozásáért, az ingatlan-nyilvántartást érintő más jogszabályok véleményezéséért, továbbá ellátja:
- a földhivatalok ingatlan-nyilvántartási tevékenységének irányítását, felügyeletét és ellenőrzését, valamint
- a földüggyel kapcsolatos központi területi adatszolgáltatásokat.
Földmérési és Térképészeti Osztály
Az osztály felelős az állami földmérésre, térképészetre és távérzékelésre vonatkozó jogszabályok szakmai kidolgozásáért, a szakmai szabályzatok irányelveinek meghatározásáért, valamint irányítja és felügyeli
-
a geodéziai alappont-hálózatok kialakítását, fejlesztését és fenntartását;
-
az állami földmérési alaptérképeknek és azok átnézeti térképeinek, valamint az 1:10000 méretarányú topográfiai térképeknek a készítését, fenntartását és korszerűsítését;
-
a Földmérési és Távérzékelési Intézet vonatkozásában az állami alapmunkák és alapfeladatok végrehajtását, továbbá
-
a földhivatalok földmérési munkáit.
Földvédelmi és Földhasználati Osztály
Az osztály feladata a földvédelemre, a földminősítésre és a birtokrendezésre vonatkozó jogszabályok szakmai kidolgozása, valamint a részarány-tulajdonú termőföldek birtokbaadásának koordinálása. Az osztálynak fontos tevékenysége a termőföld védelmével és hasznosításával kapcsolatos költségvetési támogatások működtetése.
Irányítja és ellenőrzi:
-
a földhivatalok földvédelmi és földértékelési tevékenységét;
-
a mezőgazdasági rendeltetésű területek művelési kötelezettségének földhivatali ellenőrzését;
-
a korábban mezőgazdasági művelésből kivont területek újrahasznosítására vonatkozó földhivatali feladatok ellátását.
Térinformatikai Osztály
Az osztály felelős a földhivatalok számítógépesítési programjának irányításáért, a szakági informatikai stratégia megtervezéséért és megvalósításának koordinálásáért, valamint irányítja és felügyeli a földhivatalok, a FÖMI és az NKP Kht. informatikai fejlesztésekkel kapcsolatos tevékenységét.
Feladata továbbá:
-
a földhivatali informatikai rendszerek üzemeltetésének felügyelete, hardver- és szoftver fejlesztések koordinálása, a földhivatalok és a FÖMI informatikai feladataival kapcsolatos felmérések, adatgyűjtések koordinálása;
-
a földhivatalok munkatársainak informatikai oktatását, továbbképzését biztosító tanfolyamok szervezésének koordinálása;
-
az elektronikus közigazgatás agrárágazattal összefüggő informatikai feladatai és a kormányzati illetve uniós informatikai rendszerekhez való kapcsolódás koordinálása
-
a minisztériumhoz tartozó ágazati informatikai rendszerek fejlesztéseinek koordinációja, informatikai projektek szakmai ellenőrzése;
-
az agrárágazat hazai és külhoni informatikai kapcsolatainak szervezése; a világbanki Regionális Földügyi Tudásközpont koordinálása a földügyi-térképészeti ismeretek kelet-európai és balkáni országok felé történő átadása céljából.
Telefon: 06-1-301-4689
Fax: 06-1-301-4719
FÖMI - Földmérési és Távérzékelési Intézet
T I S Z T S É G V I S E L Ő K :
Dr. Mihály Szabolcs főigazgató, mihaly.szabolcs@fomi.hu
Winkler Péter tudományos főigazgató-helyettes, winkler.peter@fomi.hu
Farkas István általános főigazgató-helyettes, farkas.istvan@fomi.hu
Megyes Jenő gazdasági főigazgató-helyettes, megyes.jeno@fomi.hu
Csornai Gábor központvezető, csornai.gabor@fomi.hu
Weninger Zoltán központvezető, weninger.zoltan@fomi.hu
H O N L A P : http://www.fomi.hu
B E M U T A T K O Z Á S :
A Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) 1967-ben alakult. Az Intézet a magyar földügyi és térképészeti tevékenység hatósági jogkörrel is felruházott, országos illetékességgel rendelkező központi földmérési szervezete, költségvetési intézmény. Közvetlen szakmai felügyeleti szerve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztálya (FVM FTF).
Az Intézet feladata
A FÖMI része a magyar földügyi és térképészeti intézményhálózatnak (FVM FTF, 19 megyei és 1 fővárosi, valamint 115 körzeti földhivatal). A FÖMI fő feladata, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztálya és az általa felügyelt Földhivatalok működéséhez kutatási hátteret és operatív támogatást biztosítson.
Megalakulásakor az Intézet feladatköre a földmérési szakágazat szervezési, irányítási, szakfelügyeleti, államhatárügyi, kutatási-fejlesztési, és központi adat- és térképtár tevékenységeinek ellátására terjedt ki.
A FÖMI tevékenységi köre folyamatosan bővült:
- az 1970-es évek közepén a kozmikus geodéziai,
- 1981-ben az űr- és légifelvételek nemzetgazdasági hasznosításának ellátására a távérzékelési,
- 1988-ban az ingatlan-nyilvántartás központi számítógépes tevékenysége,
- 1997-ben pedig a földügy és térképészet térinformatikai fejlesztési, valamint,
- a szakágazat központi minőségbiztosítási feladatainak ellátásával.
A FÖMI feladatai kiterjednek továbbá:
- a földmérési és térképészeti dokumentáció biztosítására,
- a szakkönyvtár kezelésére, szaklapok és tudományos közlemények gondozására és kiadására.
Az Intézetnek hatósági, operatív és kutatási fejlesztési tevékenysége során széles körű, egyre bővülő hazai és nemzetközi kapcsolatai vannak. Az elért kutatási eredmények elismerését jelenti, hogy a FÖMI jelentős szerepet kap a szakmai felsőoktatásban: egy kihelyezett tanszékkel és egy űrgeodéziai laboratóriummal kapcsolódik be a hazai felsőoktatásba.
Intézetünk tevékenységének eredményességét az is bizonyítja, hogy munkatársai számos hazai és nemzetközi geodéziai, kartográfiai, távérzékelési, térinformatikai és űrkutatási szervezet munkájában bizottsági tagként vesznek részt.
Az Intézet alárendelt dekoncentrált intézménnyel, kihelyezett résztevékenységeket végző szervezettel, szakmai csoporttal vagy civil szervezetettel nem rendelkezik.
Az Intézet feladatait érintő főbb jogszabályok.
Az Intézet minőségpolitikája
- az állami földügy és térképészet érdekeit szolgálva érvényre juttatjuk az állami alapadatok előállításának célkitűzéseit,
- kutatási, fejlesztési tevékenységünkkel folyamatosan javítjuk, a hazai követelményekhez és a nemzetközi színvonalhoz illesztjük a hazai földügyi és térképészeti adatszerkezetet, térinformatikai és távérzékelési eljárásokat, technológiákat,
- biztosítjuk és folyamatosan aktualizáljuk az Intézet feladatkörébe tartozó földügyi, térképészeti, térinformatikai és távérzékelési állami alapadatbázisokat.
Email: szabo@fomigate.fomi.hu
Cím: Budapest, Pf.1592., Pf.585. Bosnyák tér 5. - 1149
Cezető: Dr. Mihály Szabolcs főigazgató
Tel.(1)460-4001, Fax:(1)222-5112
NKP-KHT
T I S Z T S É G V I S E L Ő K :
H O N L A P : http://www.nkp-kht.hu
B E M U T A T K O Z Á S :
A Társaság bemutatása:
A Társaság rövidített cégneve: NKP Kht.
A Társaság alapítója és egyszemélyi tulajdonosa: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
A Társaság tevékenységi köre:
A Társaság közhasznú feladata a számítógépen kezelhető (digitális) állami földmérési alaptérképek elkészítésével összefüggő tevékenység szervezése és bonyolítása, a térképek ingatlannyilvántartási célra történő digitális átalakítása. Feladata továbbá a digitális állami földmérési alaptérképek elkészítésének finanszírozásával kapcsolatos tevékenység, ideértve a Nemzeti Kataszteri Program végrehajtásához szükséges források előteremtését és felhasználását, valamint az ingatlannyilvántartási rendszer térképkezelési célú továbbfejlesztésének pénzügyi támogatását.A Társaság nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül végezi közhasznú tevékenységét.
Ezen közhasznú tevékenység keretében az NKP Kht. feladatai és hatásköre:
• Kapcsolattartás és együttműködés a résztvevő szervezetekkel.
• Közbeszerzési pályázatok kiírása, elbírálásban való közreműködés, döntés az odaítélésről, vállalkozói szerződés megkötése.
• Közreműködés az elkészített munkák minőségellenőrzési-, állami átvételi- és jogszabály előkészítési tevékenységekben.
• Mint a Program végrehajtása során keletkezett állami alapadatokkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlója (adatgazda) gondoskodik az elkészült és államilag átvett digitális állami földmérési alaptérképi adatállományok megfelelő szintű tárolásáról ill. archiválásáról.
• Kiépíti az állami alapadatok értékesítési rendszerét, ezzel megteremtve a hitel visszafizetésének alapjait, illetve annak rendszerét.
• Felveszi a hitelt és gondoskodik a hiteltörlesztésről.
• Végzi a teljesítésekkel arányos vállalkozói díjak kifizetését.
HM Térképészeti Kht.
H O N L A P : www.topomap.hu
MFTTT
T I S Z T S É G V I S E L Ő K :
Elnök: Dr. Mihály Szabolcs
Alelnök: Dr. Klinghammer István
Főtitkár: Uzsoki Zoltán
Főtitkárhelyettesek: Dr. Ágfalvi Mihály, Dr. Alabér László
Az IB választott tagjai:Bartos Ferenc, Biró Gyula, Hidvéginé Dr. Erdélyi Erika, Dr. Papp Iván, Szabó Gyula, Winkler Péter
Felügyelő Bizottság: Elnök:Várnay György
Tagok: Hodobay B. András, Kiss Péterné, Dr. Mihalik József, † Ringhofer János
Nemzeti Bizottságok:
FIG: (International Federation of Surveyors)
elnök: Dr. Márkus Béla titkár: Zalaba Piroska
ICA (International Cartographic Association)
elnök: Dr. Zentai László titkár: Pokoly Béla
ISPRS (International Society for Photogrammetry and Remote Sensing)
elnök: Dr. Gross Miklós titkár: Maucha Gergely
Etikai és Fegyelmi Bizottság: elnök: Dr. Csontos Lajos titkár: † Dr. Berencei Rezső
tagok: Abuczki János, Farkas István, Kunfalvi János
Szakosztályok
Felmérési és Területrendezési: elnök: Dr. Vincze László titkár: Dr. Váczy Attila
Fotogrammetriai és Távérzékelési: elnök: Dr. Mélykuti Gábor titkár: Kákonyi Gábor
Földügyi: elnök: Dr. Papp Iván titkár: Kovács László
Földmérési szakértői: elnök: Dr. Forgács Zoltán titkár: Csabányi Lajos
Geodéziai: elnök: Dr. Völgyesi Lajos titkár: Farkas Imre
Kartográfiai: elnök: Dr. Márton Mátyás titkár: Hidas Gábor
Mérnökgeodéziai: elnök: Dr. Csemniczky László titkár: Németh András
Topográfiai: elnök: Dr. Alabér László titkár: Herczeg Ferenc
Területfejlesztési és Környezetvédelmi: elnök:Dr. Riegler Pétertitkár:Mizseiné Dr. Nyíri Judit
Oktatási és Ifjúsági: elnök: Dr. Engler Péter titkár: Szabóné Dr. Szalánczi Erika
Szakmatörténeti: elnök: Dr. Török Zsolt titkár: Homolya András
Térinformatikai: elnök: Domokos György titkár: Elek István
Szeniorok Tóth Ágoston Klubja: elnök: Szendrő Dénes titkár: Dr. Sipos Sádor
A Választmány választott tagjai: Dr. Ádám József, Buga László, † Dr. Csepregi Szabolcs, Iván Gyula, Dr. Máthay Csaba, Nagy István, Osskó András, Dr. Závoti József, Zsámboki Sándor
H O N L A P : www.mfttt.hu
B E M U T A T K O Z Á S :
Történelmi előzmények
A magyar földmérők az első magyar műszaki szervezet, a „Magyar Mérnök és Építész Egylet” 1867. évi szervezésénél is ott voltak, megalakítva annak „Földmérészeti Szakosztályá”-t, míg a kartográfusok a „Magyar Földrajzi Társaság” keretében fejtették ki tevékenységüket, annak 1872. évi megalakulásától. A földmérési technológiák fejlődésével már 1929. évben megalakult a „Magyar Fotogrammetriai Társaság”. A II. világháborút követően sajnos ezen társaságok működése kényszerűen megszűnt, és csak a forradalmat megelőző társadalmi mozgások és Tárczy-Hornoch Antal akadémikus (elnök: 1957–1960) hatékony fellépése tette lehetővé, hogy – az elődnek tekintett szervezeteket követően – 1956. április 20-án megalakulhatott a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület. Az újabb társadalmi változások kifejezésére a 1990. évi közgyűlésen – spontán kezdeményezésre – a tagság az egyesület nevét a jelenlegire változtatta, majd az 1998. évi közgyűlésen közhasznú szervezetté alakította. A közel fél évszázados idő alatt jelentős személyiségek irányították a szervezet munkáját, mint például Homoródi Lajos akadémikus (20 évig elnök), Joó István egyetemi tanár és Detrekői Ákos akadémikus (mindkettő 8 évig volt főtitkár és 8 évig elnök), valamint Raum Frigyes, aki 20 évig volt főtitkár.
Közhasznúság, szakirányok, célok
A Társaság szakmai-tudományos közhasznú szervezet, tagja a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ). A Társaság közhasznú és egyéb szolgáltatásai nyilvánosak, a félévenkénti programlista, a rendezvényi meghívók, a nyilvánosan kiírt pályázatok és hirdetmények feltételei szerint.
A Társaság a földmérés, a földügy (ingatlan-nyilvántartás, földhasználat, földvédelem, földértékelés és földminősítés), a térképészet, a fotogrammetria és távérzékelés, a térinformatika, valamint a kapcsolódó területek mindazon szakembereit (köztisztviselőket, közalkalmazottakat, munkavállalókat, vállalkozókat, nyugdíjasokat, tanulókat, egyetemi és főiskolai hallgatókat) tömöríti, akik e szakmai-tudományos társadalmi szervezet keretein belül a Társaság céljai megvalósításáért tenni kívánnak.
A szervezet alapvető célja és feladata az előző szakterületeken a tudományok és tudományágak fejlődésének elősegítése, a technikai haladás előmozdítása, a műszaki színvonal emelése, a szakmai műveltség terjesztése, a szakemberek szakmai, társadalmi tevékenységének szervezése, összefogása, a szakmai, tudományos, közéleti együttműködésük előmozdítása. De ide sorolható a szakmai érdekek megfogalmazása, képviselete és érvényesítése, a szakma etikai elveinek kidolgozása és megismertetése, a szakmatörténeti hagyományok ápolása, a nemzetközi kapcsolatok ápolása és erősítése, a szakma népszerűsítése.
A Társaság céljai megvalósítása érdekében együttműködést ajánl, és tart fenn a szakterületek közigazgatási szerveivel, gazdasági vállalkozásaival, közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel, a Mérnöki Kamarával, illetve más társadalmi szervezetekkel. Javaslatot tesz szakterületi jogszabályok kiadására, véleményezi a részére megküldött jogszabálytervezeteket, képviseli a tagság elvárásait.
Programok
A Társaság kétévente rendezi meg Vándorgyűlését, e mellett rendszeresen előadásokat, ankétokat, vitaüléseket, konferenciákat, kongresszusokat, kiállításokat, hazai és külföldi tanulmányutakat szervez. Kiadja a Geodézia és Kartográfia című havi megjelenésű szaklapot, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztálya és a Társaság közös szakfolyóiratát.
Nemzetközi szerepvállalás
A Társaság kapcsolatokat létesít, és együttműködik külföldi tudományos és más szakmai-társadalmi szervezetekkel, különös gondot fordít a külföldi és hazai szakmai-tudományos eredmények megismerésére, ismertetésére és hasznosítására. Tagként vesz részt a Földmérők Nemzetközi Szövetsége (FIG), a Nemzetközi Fotogrammetriai és Távérzékelési Társaság (ISPRS) és a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) munkájában. A nemzetközi szervezetekben való tevékenységet a nemzeti bizottságok választott elnökei koordinálják.
Tagság, szervezet, elérhetőség
A Társaság tagja lehet magánszemély, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet, aki elfogadja a Társaság alapszabályában foglaltakat, és kész a Társaság céljai érdekében cselekedni. Kitüntető cím az örökös tagság, melyet az a magyar magánszemély kaphat meg, akit kimagasló tevékenysége alapján a Társaság Közgyűlése az örökös tagok sorába beiktat. Évenként adományozza a „Lázár deák” emlékérmet, a kiemelkedő szakmai, társasági munka elismeréseként.
A Társaság tiszteletbeli tagja lehet az a nemzetközi együttműködés során a magyar kapcsolatok elmélyítésében érdemeket szerzett külföldi magánszemély, akit ennek elismeréseként a Társaság Közgyűlése a tiszteletbeli tagok sorába iktat.
A Társaság tagja részt vehet a Társaság tevékenységében, a közgyűlésen, választhat és választható, részt vehet a társaság rendezvényein a meghívóban, értesítésben megjelölt feltételek szerint, részt vehet a MTESZ által szervezett rendezvényeken, részt vehet a Társaság szakmai-tudományos munkájában, szakosztályokban, javaslatot, észrevételt tehet a Társaság bármely szervének, igénybe veheti a Társaság által biztosított kedvezményeket.
A Társaság legfőbb szerve a Közgyűlés, amely a Társaságot érintő bármely kérdésben dönthet. A Közgyűlés a tagok összessége, azon a Társaság valamennyi tagja tanácskozási és szavazati joggal vehet részt. A szervezet Intézőbizottsága a közgyűlések között irányítja a Társaság működését, és összehangolja a társasági szervek tevékenységét. A jogszabályokban előírt működési területek ellenőrzését a Felügyelő Bizottság látja el.
A Társaság tagsága a Társasághoz kapcsolódását a területi szervezetekhez való tartozással is kifejezi. A Társaság területi szervezetei a megyékben, városokban működnek, valamint minden olyan állami, társadalmi, gazdasági szervezetnél létrehozhatók, ahol legalább 10 társasági tag ezt kívánja. A Társaság tevékenységét a területi szervezeteken túl a következő szakosztályokban végzi:
-
Felmérési és Területrendezési Szakosztály,
-
Fotogrammetriai és Távérzékelési Szakosztály,
-
Földügyi Szakosztály,
-
Földmérési Szakértői Szakosztály,
-
Geodéziai Szakosztály,
-
Kartográfiai Szakosztály,
-
Mérnökgeodéziai Szakosztály,
-
Topográfiai Szakosztály,
-
Területfejlesztési és Környezetvédelmi Szakosztály,
-
Oktatási és Ifjúsági Szakosztály,
-
Szakmatörténeti Szakosztály,
-
Szeniorok „Tóth Ágoston” Klubja,
-
Térinformatikai Szakosztály.
A Titkárság hivatali szervezet, feladatait ügyrendben szabályozza az Intézőbizottság. A titkársági feladatokat az ügyvezető titkár vezetésével a Társaság alkalmazottja látja el. Az ügyvezető titkár és az alkalmazott munkáltatója a Társaság, a munkáltatói jogokat a Főtitkár gyakorolja. A Társaság titkársága a Budapest, II. Fő utca 68. szám alatt, az V. emelet 510. szobájában található.
MMK - Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat
T I S Z T S É G V I S E L Ő K :
| Elnök |
Holéczy Ernő |
Pannon Geodézia Kft.
8200 Veszprém Victor Hugo u. 2. |
holeczy@vp.pannongeodezia.hu
Tel/Fax: (88) 403-290 |
| Elnökhelyettesek |
Dr. Csemniczky László |
DigiKom Kft.
1151 Bp. Bartók B. u 24.
1615 Bp. Pf. 187.
BME |
csemniczky@digikom.hu
Tel: (1) 230-1092
Fax: (1) 306-5917 |
| Dr. Szepes András |
NyME GEO
8000 Székesfehérvár Pirosalma u. 1-3.
Geoszám Bt, Székesfehérvár |
a.szepes@geo.info.hu
Tel: (22) 516-526
Fax: (22) 506-263 |
| Elnökségi tagok |
Bokor Zsolt |
Távmérő Kft.
9700 Szombathely, Zanati u. 4. |
bokor.zsolt@axelero.hu
Tel: (94) 501-559 |
| Hajdú György |
Szolnoki Körzeti Földhivatal
5000 Szolnok Dobó I. u. 35/1.
|
gy.hajdu@chello.hu
Tel: (56) 424-601
Fax:(56) 371-846 |
| Dr. Siki Zoltán |
BME Általános és Felsőgeod. Tsz.
1111 Budapest Műegyetem rkp. 3. |
siki@agt.bme.hu
Tel: (1) 463-1585
Fax: (1) 463-3192 |
| Szabady Zsolt |
Datakart Kft.
1126 Bp. Királyhágó u. 2. |
szabady@datakart.hu
Tel: (1) 457-0457
Fax: (1) 457-0458 |
| Uzsoki Zoltán |
PGTV Kft.
7622 Pécs Jogász u. 4. |
uzsoki_zoltan@pecsigeodezia.hu
Tel: (72) 517-540
Fax: (72) 517-541 |
Németh András
(elnökségi póttag) |
Paksi Atomerőmű Rt.
MIG Építész Műszaki Osztály
7030 Paks Pf.71.
|
anemeth@npp.hu
Tel: (75) 507-756
Fax: (75) 506-535 |
- Minősítő Bizottság tagjai
- Területi csoportvezetők 2003-2007
Területi csoport |
Elnök |
|
Titkár |
| Békéscsaba |
Kiss Sándor |
Mobil: 06-20/217-5455 |
Kiss József |
| Debrecen |
Szanics Gyula |
Hajdú-Bihar Megyei Földhivatal: 52/505-803 |
Jánossy András |
| Eger |
Kiss Béla |
Heves Megyei Földhivata:36/312-048 |
Lukács István |
| Győr |
Dr. Ottófi Rudolf |
Polgármesteri Hivatal |
Bolla Gyula |
| Kaposvár |
Várnay György |
PGT Kft. |
Takács Tibor |
| Kecskemét |
Tari Annamária |
6000 Kecskemét, Mátyás krt. 64. |
Regős Gyula |
| Miskolc |
Sáfrány József |
3561 Felsőzsolca, Mester u. 9. |
Juhász György |
| Nógrád |
Bartos István |
|
Abuczki Attila |
| Nyíregyháza |
Szabó Ferenc |
SzSzB Megyei Földhivatal: 42/523-200 |
Esztergomi Imre |
| Pécs |
Uzsoki Zoltán |
PGT Kft. |
Boda Géza |
| Sopron |
Bácsatyai László |
9400 Sopron, Fehér D.u.18. |
Pap Gábor |
| Szeged |
Karácsony László |
6724 Szeged, Pozsonyi I.u.4/b |
Milos István |
| Szekszárd |
Omaszta Sándor |
Tolna Megyei Földhivatal |
Csekő Ernő |
| Székesfehérvár |
Dr. Csepregi Szabolcs |
NYME Geo: 22/516-531 |
Dr. Vincze László |
| Szolnok |
Tóth Sándor |
FVM 301-4688 |
Bartha Csabáné |
| Szombathely |
Pernesz Károly |
Mobil:06-20/939-3053 |
Kiss Péterné |
| Veszprém |
Feketéné dr. Tóth Gabriella |
Veszprém Megyei Földhivatal: 88/428-247 |
Gaál Róbert |
| Zalaegerszeg |
Árvolt Gyula |
Zala Megyei Földhivatal: 92/597-600 |
Nagy István |
| Pest Megye |
Morvai István |
Posta Botond: 06/20-939-3197 |
Posta Botond |
H O N L A P :http://www.mmk.hu
Földhivatalok
T I S Z T S É G V I S E L Ő K :
Megyei földhivatalok vezetői
| Megyei Hivatal |
email |
Cím |
hivatalvezető |
Elérhetősége |
| Baranya |
pecs_m@takarnet.hu |
Pécs, Pf.33. - 7601.Széchényi tér 9. - 7621 |
Dr. Papp Iván |
Tel.(72)518-050, Fax:(72)518-060 |
| Bács-Kiskun |
kecskemet_m@takarnet.hu |
Kecskemét, Pf.100. - 6001. Nagykőrösi u. 32. - 6000 |
Dr. Kristóf István |
Tel.(76)502-560, Fax:(76)481-450 |
| Békés |
bekescsaba_m@takarnet.hu |
Békéscsaba, Pf.66. - 5601. József A.u. 2-4. - 5600 |
Dr. Bak Péter |
Tel.(66)540-550, Fax:(66)528-111 |
| Borsod |
miskolc_m@takarnet.hu |
Miskolc, Pf.196. - 3502. Vologda u. 4. - 3525 |
Dr. Kisvárady László |
Tel.(46)347-320, Fax:(46)342-654 |
| Csongrád |
szeged_m@takarnet.hu |
Szeged, Pf.129. - 6701. Horváth M.u. 1/b. - 6720 |
Micsik Zoltán |
Tel.(62)551-950, Fax:(62) 425-581 |
| Fejér |
szekesfehervar_m@takarnet.hu |
Székesfehérvár, Pf.18. - 8001. Várkörút 22-24. - 8000 |
Dr. Bráth Mária mb. |
Tel.(22)329-382, Fax:(22)329-381 |
| Győr- Moson- Sopron |
gyor_m@takarnet.hu |
Győr, Pf.22. - 9002. Czuczor G.u. 18-24. - 9022 |
Bolla Gyula |
Tel.(96)529-420, Fax:(96)317-537 |
| Hajdú-Bihar |
debrecen_m@takarnet.hu |
Debrecen, Pf.52. - 4001. Kossuth u. 12-14. - 4000 |
Mester Jánosné |
Tel.(52)505-803, Fax:(52)505-802 |
| Heves |
eger_m@takarnet.hu |
Eger, Pf.14. - 3301. Barkóczy u. 7. - 3000 |
Fister György |
Tel.(36)516-150, Fax:(36)516-374 |
| J-Nk-Szolnok |
szolnok_m@takarnet.hu |
Szolnok, Pj.105. - 5002. József A.u. 46. - 5000 |
Szabóné Tánczos Valéria |
Tel.(56)423-222, Fax:(56)423-514 |
| Komárom- Esztergom |
esztergom_m@takarnet.hu |
Esztergom, Pf.64. - 2501. Rudnay s.tér 2. - 2500 |
Pallagi Béla |
Tel.(33)510-820, Fax:(33)412-613 |
| Nógrád |
salgotarjan_m@takarnet.hu |
Salgótarján, Pf.91. - 3100, Rákóczi u. 180. - 3100 |
Fekete Csaba Dezső |
Tel.(32)441-270, Fax:(32)441-064 |
| Pest |
pest_m@takarnet.hu |
Budapest, Pf. 558. - 1373. Sas u. 19. - 1051 |
Hidvéginé Dr.Erdélyi Erika |
Tel.(1)269-4562, Fax:(1)269-4564 |
| Somogy |
kaposvar_m@takarnet.hu |
Kaposvár, Pf.42. - 7401. Damjanich u. 11-15. - 7400 |
Dr.Laki Lukács Lajos hivatalvezető |
Tel.(82)527-230, Fax:(82)527-240 |
| Szabolcs- Szatmár - Bereg |
nyiregyhaza_m@takarnet.hu |
Nyíregyháza, Pf.11. - 4401. Báthori u. 13. - 4400 |
Oros László mb. |
Tel.(42)523-200, Fax:(42)414-393 |
| Tolna |
szekszard_m@takarnet.hu |
Szekszárd, Pf.40. - 7101. Széchényi u.54-58. - 7100 |
Omaszta Sándor |
Tel.(74)418-163, Fax:(74)311-943 |
| Vas |
szombathely_m@takarnet.hu |
Szombathely, Pf.9. - 9701. Welther K.u.3. - 9700 |
László Győző |
Tel.(94)511-120, Fax:(94)511-122 |
| Veszprém |
veszprem_m@takarnet.hu |
Veszprém, Pf.46. - 8201. Vörösmarty tér 9. - 8200 |
Feketéné dr. Tóth Gabriella |
Tel.(88)577-020, Fax:(88)421-098 |
| Zala |
zalaegerszeg_m@takarnet.hu |
Zalaegerszeg, Pf.145. - 8901. Mártírok útja 35-39. - 8900 |
Dr. Mészáros Levente |
Tel.(92)597-606, Fax:(92)597-601 |
| Fővárosi Földhivatal |
fkfh@takarnet.hu |
Budapest, Pf. 719. - 1243. Sas u.19. - 1051 |
Dr. Szabó Zsolt |
Tel.(1)354-2967, Fax:(1)354-2952 |
| Fővárosi Kerületek Földhivatala |
fovaros_m@takarnet.hu |
Budapest, Pf.415. - 1519. Budafoki út 59. - 1111 |
Dr. Kőszegi Gábor |
Tel.(1)372-1448-49, Fax:(1)372-1436 |
HUNGIS - Magyarországi Térinformatikáért Alapítvány
K U R A T Ó R I U M :
Havass Miklós |
elnök |
Dr. Barsi Árpád |
a BME tanszékvezetője |
Dr. Berencei Rezső |
ügyvezető igazgatója |
Botond Gábor |
a Komunálinfó Rt. vezérigazgatója |
Dr. Csemez Attila |
a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője |
Domokos György |
az ESRI Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója |
Dr. Klinghammer István |
akadémikus, az ELTE egyetemi tanára |
Dr. Mezősi Gábor |
a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára |
Miasnikov Péter |
Budapest VIII. ker. főépítésze |
Dr. Remetey-Fülöpp Gábor |
a HUNAGI főtitkára |
Siegler Vera |
a Topolisz Kft. ügyvezető igazgatója |
Szabó Gyula mérnök ezredes |
MH térképész szolgálatfőnök |
Dr. Szabó Szilárd |
a Térinformatika főszerkesztője |
Dr. Szegvári Péter |
vezérigazgató-helyettes, Regionális Fejlesztési Holding Rt. |
Tenke Tibor |
a Geometria Kft. ügyvezető igazgatója, az Alapító képviselője |
† Szilágyi János |
a HUNGIS alapítója |
H O N L A P : http://www.topomap.hu/hungis/
B E M U T A T K O Z Á S : http://www.topomap.hu/hungis/munkaterv.asp
|